Mini könyvklub 18 Január - Az éjféli égbolt

 

 Augustine-t, ​a zseniális, idős asztronómust csak a csillagok érdeklik. A tudós évek óta elszigetelt kutatóállomásokon él, és az eget tanulmányozza, hogy felderítse az univerzum létrejöttét. A mostani állomásán, egy sarkvidéki kutatóbázison viszont katasztrofális eseményről kapnak hírt, és evakuálják a dolgozókat, ám Augustine makacsul megtagadja a munkája félbehagyását. Nem sokkal a többiek távozása után felfedez egy rejtélyes gyermeket, Irist, és észreveszi, hogy a rádiófrekvenciák elnémultak. Magukra maradtak.

Ugyanebben az időben Sullivan éppen az Aether fedélzetén repül hazafelé a Jupitertől. Ő és a csapata többi tagja az első olyan űrhajósok, akik ilyen mélyen merészkedtek az űrbe, és Sully már megbékélt az áldozatokkal, amelyeket ez megkövetelt tőle: a lánya hátrahagyásával és a házassága felbomlásával. Az útjuk eddig sikeres volt, de amikor a Küldetésirányítás magyarázat nélkül elhallgat, Sullynak és társainak el kell gondolkozniuk azon, hogy hazatérnek-e valaha.

Miközben Augustine és Sully embertelen, de gyönyörű környezetben néznek szembe bizonytalan jövőjükkel, a történetük fokozatosan összefonódik, egy megrázó végkifejlet felé tartva. Lily Brooks-Dalton regénye a legfontosabb kérdéseket teszi fel kristálytiszta prózájával: mi éli túl a világvégét? Hogyan adjunk értelmet az életünknek? A kötetet a 2016-os megjelenését követően számos magazin beválogatta az év legjobbjai közé, Colson Whitehead egyenesen a kedvencének nevezte. 2020-ban George Clooney készített belőle filmet a Netflixre, ráadásul ő játssza főszerepben Augustine karakterét.

-----------------------------------------

 Olvastam: 2021.január
Formátum: fizikai(saját)
Kiadó: Agave
Filmadaptáció: Van

--------------------------------------------

/A mini könyvklubról itt olvashatsz és még január végéig csatlakozhatsz is a mostani, 18. fordulóba!/

Egy eléggé váratlan döntés után úgy döntöttem, hogy a mostani 18. Mini könyvklubbos fordulónál ez az első könyv is elolvasásra kerül nálam. Eredetileg azért akartam kihagyni, mert nem annyira fogott meg a fülszöveg alapján illetve azért is, mert könyvtárból nem tudtam volna kikölcsönözni, megvenni meg nem akartam annyira. Végül úgy gondoltam, hogy mégiscsak rászánom a pénzt és adok neki egy esélyt.

2021 első olvasmánya tehát Az éjféli égbolt lett, mely végül nemcsak a Mini könyvklubbos mivolta miatt került a kezembe, hanem azért is, mert jó ideje beszédtéma ez a könyv neten és molyon egyaránt(valószínűleg a filmadaptáció miatt), és mivel a kezdetekben nem is hallottam róla rosszat, úgy gondoltam, hogy akár nekem is tetszhet. Pl. amit kiemeltek néhányan pozitívként az az írásmód, maga a téma, amit körbejár... Mit mondhatnék, kicsit kockáztattam, de végül úgy érzem, hogy nem volt időpocsékolás az éjféli égboltot elolvasni.

Egyrészt több aggodalmam nem vált valóra, illetve nem egy váratlan pozitívumot is kaptam a regény által. Ilyen volt pl. az, hogy nagyon féltem attól, hogy nem lesz túl jó hatással rám a hangulata, maga a témája, hiszen a fülszövegből eléggé sejteni lehet, hogy nagy szerepet kap itt a bizonytalanság, az életben maradás, érzelmi, lelki konfliktusok, a magány érzése, egy katasztrófa átélése stb. E téren hál'istennek nem okozott depressziót, nagy lelki sebeket se kaptam tőle, pedig megtörténhetett volna könnyedén. Volt ugyanis nem egy olyan történés a regényben ami, hát... ütött így is, de nem olyan szinten, ami már szinte káros lett volna. 

Másik dolog, ami miatt kissé félve kezdtem neki, az a már olvasás előtt ellőtt kis tény volt, hogy a regényben nem fog kiderülni, hogy milyen katasztrófa is történt és hogy milyen "állapotban" van egyáltalán a Föld(Augustine-ék helyszínén kívül). Persze, magyarázhatjuk, hogy nem erre fektetjük a hangsúlyt, de ennek ellenére eléggé kérdéses volt számomra, hogy mennyire lehet jó egy olyan könyv, amiben pont az nem derül ki, amire alapból kíváncsi az ember. Ezt végül a regény olvasása után elengedtem, ugyanis rájöttem, hogy ennek a történetnek nem volt szüksége erre, illetve nekem se fontos ahhoz, hogy a könyvet "élvezzem". (Max a végére lehetne betenni, amikor pont a Földre érkeznek Sullivan-ék.)

Amit még itt említenék, hogy a karakterek is okoztak "meglepetéseket". Azt hittem ugyanis az olvasás elején, sőt a regény első részében is, hogy nekem nem lesz igazán kedvelt karakter itt, nem fog senki se érdekelni igazán... Oké, ez nagyon úgy hangzott, mintha a hátam közepére se kívántam volna ezt az egész regényt, de lényegében csak arról volt szó, hogy nagyon nem volt semmilyen elvárásom illetve, nagyon nem zavart volna, ha senki se fog meg egyáltalán a karakterek közül. Erre meglepő módon pl. Augustine-nál a kezdeti kissé magánakvaló, önző stílusa mellett később olyan tulajdonságai is megmutatkoztak, illetve olyan dolgok derültek ki róla, amelyek már számomra érdekesebb karakterré tették. Bírtam pl. amikor ő maga elismerte, hogy - bocs, a csúnya beszédért - igen, ő egy seggfej. XD Iris-ról, ne röhögjetek ki, de párszor nagyon az jutott eszembe, hogy ő talán csak Augustine fejében létezik. Tudom, butaság, de néha úgy bele tudtam ezt képzelni, hogy így van. Kb úgy gondoltam rá, hogy szükség volt Iris-ra, hogy felszínre jöjjenek a jobb tulajdonságai is Augustinenak, illetve általa kissé könnyedebb részei is legyenek a könyvnek, másról is szóljon, mint hogy egy tudós eléldegél a sarkvidéken. Az űrhajós társaságnál örültem, hogy igyekezett az írónő mindenkit valamilyen szinten megismertetni, sőt ezt szerintem egész jól megoldotta. Lényegében csak saját hibámból nem maradt meg név szerint mindenki, személyiségileg viszont mindenkire emlékszek. XD

Viszont a fentiek mellett akadtak negatívumok, vagyis nem igazán tetsző dolgok is, úgyhogy most ezekről is legyen szó röviden.
Természetesen az egyik legnagyobb fájdalmamról beszélnem kell, ami spoiler nélkül: egy be nem váltott ígéret... Nevezzük így. Ez egy olyan dolog, amit az írónő nem váltott be számomra, méghozzá úgy, hogy a könyv nagy részében olyan érzésem volt, hogy ebből lesz valami. Oké, valamilyen téren lett, de az is csak jobban forgatta bennem a kést, mert végül nem volt sok értelme. XD Lényegében olyan volt, mintha az írónő átvert volna, vagy inkább azt mondom, hogy gonosz volt velem ezzel. Direkt foglalkozott a témával, direkt úgy, hogy mindenkinek a végére világos legyen a dolog és hogy legyen ebből valami, de a végén nem adta meg, amire várt az ember. Spoileresen röviden: Szépen kiderült az olvasóknak az apa-lánya viszony, de persze pár rövid beszélgetésen kívül(persze úgy, hogy nem derül ki a két emberkének a dolog) nem kapunk belőle többet. spoiler vége. 
Másik dolog, ami kissé lehúzta a könyvet az egy már korábban említett dologhoz kapcsolódik vicces módon. Ugyanis már volt szó arról, hogy nem tudott a könyv a hangulatával, magával a témájával nagyon negatívan, károsan hatni rám, viszont kicsit zavaróan, idegesítően azért igen. Valószínűleg nem fogom tudni jól körülírni, de az űrhajós szálnál egy idő után már nem akartam arról olvasni, hogy "jaj, megszűnt a kommunikáció" illetve hogy mennyire vágynak vissza a Földre, meg hogy kiderüljön valami. Arról nem is beszélve, hogy annyira lehetett tudni, hogy miféle reakciók lesznek, hogy nem adta azt a hatást, ami lehetett volna. Nem akarok ezzel kőszívűnek lenni, meg megértem én a helyzetüket, át is lehet érezni, de jó lett volna, ha kicsit kevesebbet, vagy máshogy foglalkozunk ezzel. Augustine-nél ugyanez pedig olyan téren volt kicsit zavaró, hogy nem igazán értettem, hogy egy idő után miért is kezdett el foglalkozni a rádióval, hogy kapcsolatba lépjen valakivel. 

Végül, de nem utolsó sorban muszáj vagyok a befejezését is ide tenni, ugyanis az nem is kicsit húzott fel. Nem mintha azt mondanám, hogy tudok egy jó befejezést ehhez a könyvhöz, de azt, amit kaptam, az tényleg nem tetszett. Megint félig-meddig azt érzem, hogy gonosz volt az írónő, főleg itt. 

Amit még elfelejtettem röviden: Maga a könyv kiadása nagyon tetszik(a kötése kifejezetten), annak meg nagyon örültem, hogy végül a filmes védőborító alatt meghagyták a másik fajta, nekem jobban tetsző borítót. Amikor ugyanis megvettem, nem láttam, hogy magának a könyvnek milyen borítója van, úgyhogy öröm és boldogság van ilyen téren. :)
A filmet még nem néztem meg, de nagyon gondolkodom rajta, hogy egyáltalán szánjam e rá az időt, mert nem igazán hallottam jókat róla. 

Éés, ennyit gondoltam megosztani az éjféli égboltról. 

Értékelés 5-ös skálán: ♥♥♥
Ajánlanám e?:  talán, de nem mindenkinek
Újraolvasnám e?: nem

Köszönöm, hogy elolvastad!
Bármilyen kérdés, kérés, vélemény jöhet kommentben. :)

/A mostani Mini könyvklubbra még január végéig jelentkezhetsz, úgyhogy ha érdekel valamelyik könyv, akkor gyere nyugodtan! :)/

/Hitoridori voltam/