2024 - első bejegyzés, rövid helyzetjelentés, tervek

 


Jó ideje nem volt bejegyzés a blogon, most szeretném ha ez az állapot megszűnne, úgyhogy most első körben csak simán írnék ide egy kicsit. Semmilyen díszítés, kiemelés nélkül, röviden, pár témát elővéve.


Először is a blog fő témájáról, az olvasásról legyen szó.
A tavalyi év eléggé szánalmasra sikeredett e téren, emiatt nem is volt kedvem évi összegzőt írni.
Annak persze örülök, hogy pl. elolvastam a Jurassic parkot, a Meg-et, majdnem befejeztem a Budapest ciklust Kondor Vilmostól, alig hiszem el, hogy képes voltam végigmenni online a Sherlock Holmes gyűjteményen(januártól májusig tartott "csak"), tavaly hivatalosan elolvastam mindent, ami Zafóntól megjelent magyarul, így molyos plecsnit is kaptam érte(és csak úgy mellékesen, már csak a Marinát kell megvenni, hogy teljes legyen itthon is a gyűjtemény).
Azt viszont sajnálom, hogy a Pendergast újraolvasás félbemaradt(tervezem újraindítani a közeljövőben), hogy nem egy saját könyv nem tetszett annyira, mint szerettem volna(könyvkötő, menyét szerencséje)... csalódtam bennük kicsit na. De ami leginkább bánt, hogy nagyon keveset olvastam 2023-ban. Még a heti egy könyv se lett meg lényegében, pedig bőven meg lehetett volna. Mindegy. Remélem idén kicsit javítok ezen.
És hát akkor ami a 2024-es évet illeti... Nem sok tervem van, nem is akarok sokat. Ami biztos, hogy a várólistacsökkentés molyos kihívást szeretném megcsinálni, szeretnék sorozatokat befejezni, egy-két ritkábban találkozott műfajban szeretnék olvasni, lenne pár téma is, amivel szeretnék találkozni könyvekben. Számban az 50re szeretnék rámenni, ami teljesen korrekt cél most nekem. A könyvtárazást is szeretném továbbra is folytatni, illetve könyvvásárlás terén kicsit jobban előre tervezni... Ez utóbbin még agyalok egy kicsit. Könyvhétre v. könyvfesztiválra szeretnék elmenni idén is(egy rövid könyvheti látogatás volt csak tavaly). Ó és, értékeléseket, blogbejegyzéseket szeretnék most már tényleg rendszeresen írni. De ennek a módján is agyalok még.
Ééés, ennyi lenne most az olvasásról, könyvekről. 

A következő téma, amivel a blogon szeretnék foglalkozni az a japán, japán nyelvtanulás, animék, mangák, visual novelek, japán zenék.
Ez lehet elsőre soknak tűnik, de amúgy ténylegesen ezekről szeretnék írni, mert ezek érdekelnek leginkább és lényegében csak havi rendszerességgel lesz bejegyzés ebben a témában. Kivéve a japán tanulás terén, azt szeretném fő prioritássá tenni itt. Vizsgázni szeretnék idén, úgyhogy itt is akarok gyakran foglalkozni a japán nyelvvel. :) Ma már mondhatom azt, hogy napi szinten tanulok többféle módon, úgyhogy lassan fixálódik, hogy mikor mivel foglalkozzak e téren.
Animék, mangák, visual novelek, japán zenék, japánnal kapcsolatos érdekességek terén havi összegzők lesznek "Havi japán percek" néven. 

Végül, de nem utolsó sorban alkalmanként hétköznapi események is ide kerülnek. Blogos infók, programok-utazások, játékok, receptek... bármi, ami a fentieken kívül érdekel és szívesen elmesélném. 

Tervekről azt hiszem ennyi lenne.

Én mindenesetre örülök, hogy új év van már, a tavalyi év vége, meg kicsit a mostani eleje nehéz volt, fájdalmas egy közeli hozzátartozóm halála, meg a rengeteg munka miatt, úgyhogy nagyon szeretném, ha szépen rendeződnének nálam a dolgok. Olvasni akarok sokat, utazni is sokat, lassan munkahelyváltás is kéne, meg persze le szeretném tenni idén az N5ös jlpt-t, jövőre meg az N4-et. Le is kéne fogyni nagyon... Jó lenne ha egy igazi tavaszi nagytakarítás, lomtalanítás összejönne. 

De majd meglátjuk mit hoz az élet.

Ezzel itt le is zárnám ezt a bejegyzést.

Legyen mindenkinek szép napja és tényleg legyen mindenkinek egy sikerekben, örömökben gazdag új éve!

Ti mennyire terveztetek sokat az évre? Hogy telt eddig a január? :)


Hitoridori voltam.

Cat markings book tag

Sziasztok!

Ősrégen volt a blogon book tag, úgyhogy gondoltam, hogy akár ki is tölthetnék egyet. El is kezdtem nézelődni a lehetséges tag-ek után és találtam is egy számomra úgymond aktuálisat, egy macskásat. Ugyanis szülinaposak lesznek a "gyerekek" nálunk 16-án. :)


Úgyhogy most jöjjön a Cat markings book tag!
 Források: 
link
link

Rereading project 2.felvonás - Pendergast sorozat 0.rész: miértek, szerzőkről, tervek

 

Úgy döntöttem, hogy májusban végre elkezdem a következő újraolvasási projektemet, méghozzá egyik kedvenc sorozatommal a főszerepben.
Az első, Murakami Harukis olvasást ugyan nem sikerült nagyon aktívan végigvinni, mint szerettem volna, így nagyon jó lenne, hogyha ezúttal rendszeresebben, változatosabban kerülnének előtérbe ezek a könyvek, mert megérdemlik.
/Murakamival kapcsolatban egy mini readathon keretében azért még vissza szeretnék térni, mert hát a könyveiről van még mit mesélni... De majd azt kitalálom, hogy mikor, hogyan./ 

Úgyhogy most jöjjön egy amolyan 0.rész, amiben kicsit az írókról lesz szó, magáról a sorozatról és azt is szeretném kicsit előre kigondolni, hogy milyen ütemtervvel indulok neki ennek az eléggé hosszan tartó újraolvasásnak.