1980-ban Dobogókőn egy magára hagyott gyereket találnak az erdőben. A kisfiú állami gondozásba kerül, ahol – a nevelők legnagyobb döbbenetére – furcsa dolgokat produkál: alvás közben lebeg az ágya felett, előre megjósolja a közeljövő eseményeit, valamint csupán az érintésével képes halott állatokat visszahozni az élők sorába. Aztán egy hideg, téli napon három öltönyös férfi elviszi magával…
2015-ben több magyar nagyvárosban – ahogy a világ számos pontján – különös hangokat lehet hallani. Az apokaliptikus hangról (Apokalipszis Harsonái) készült videók elárasztják az Internetet. A hangokat követően az esetek helyszínén minden alkalommal felbukkan egy titokzatos férfi, aki a legnagyobb melegben is fekete, jól szabott öltönyt és kalapot visel, kezében pedig egy fekete esernyőt tart. Azok, akik találkoztak vele, az arcvonásaira egyáltalán nem emlékeztek, de az feltűnt nekik, hogy a kortalannak tetsző, kifogástalan modorú és öltözetű férfi lábán mindig poros volt a cipő.
Egy kelet-magyarországi kisvárosban öt különös alak figyeli és elemzi titokban a város lakóit: Kristálygyerekeket keresnek. Egyik célpontjuk Szofi, a fiatal hobbifotós újságírólány, aki legjobb barátjának segítségével kutat a különös hangok után. Nyomozásuk során nem csak elfojtott, egymás iránti érzelmeikkel kell szembenézniük, de hamarosan üldözött vadként az életükért kell küzdeniük, mert egy távoli galaxis katonái, és a magyar titkosszolgálat is rájuk vadászik.
Elképzelhető, hogy idegen civilizációk titkos bázisai találhatók a Földön már az idők kezdete óta? Kik azok az elnyűtt ruhájú alakok, akik minden helyzetet pár lépéssel előttünk már ismernek? Akik érintésükkel vagy tekintetükkel képesek fájdalmat okozni, teljesen lebéníthatnak, és az emlékeinket is törölhetik?
És mi van akkor, ha a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida egy űrhajó volt, és a Földön mi magunk vagyunk az idegenek?
A népszerű szerző, John Cure új regénye, izgalmakkal és különös eseményekkel teli misztikus sci-fi thriller, ami torkon ragadja, és egy pillanatra sem ereszti az olvasót.
Formátum: könyvtári, fizikai
Kiadó: Mogul
Filmadaptáció: nincs
---------------------------------------------
Ritkán esik meg velem ilyen, de ennél a könyvnél pont ez történt: annyira vegyes érzéseim vannak róla, annyira nehezen tudom eldönteni, hogy mennyire tetszett valójában, hogy kötelező erről egy bejegyzésben mesélnem. Persze, mivel egy Mini könyvklubbos regényről van szó, így persze terveztem róla írni, de miután befejeztem magát az olvasást, akkor már nagyon úgy éreztem, hogy annyi mondanivalóm lenne róla! Szóval, megpróbálnám ebben a bejegyzésben összegezni azokat az élményeket - persze csak a spoilermentes dolgokat -, amelyeket a Fekete köpenyes férfi adott. XD
Lássunk is neki!
Kezdeném azzal a ténnyel, hogy a fülszövegét olvasva eléggé félve kezdtem neki, még úgy is, hogy lényegében egy adott listából én magam választottam ki ezt a könyvklubbon belül most áprilisra. Ami szerintem leginkább elbizonytalanított, hogy elkezdjem olvasni az a fülszöveg sci-fi-os, űrlényes ígérete, amivel én eddig inkább filmekben találkoztam. Úgyhogy egyrészt egy nem túl gyakran látott téma jön elő itt, másrészt olyan műfajok is, amiket nehezen tudtam megszeretni eddig. De ennek ellenére is be mertem vállalni, egyrészt a magyarországi setting miatt, másrészt mert érdekes módon vonzott, hogy az értékelések alapján nem derült ki igazán, hogy most egy jó könyvre számítsak, vagy egy rosszra. Nem tudom, hogy miért fogott meg ez amúgy! XD
Szóval belevágtam április elején és hát a munka és az itthoni teendők mellett sikerült kb 10 nap alatt elolvasnom. Ez amúgy egy egész jó idő, mert volt, hogy napokig elő se vettem a könyvet. :) Ez nagy valószínűséggel azért volt, mert szinte végig voltak kisebb-nagyobb problémáim a sztorival. A regény úgymond 0. fejezetében pl egy nem túl kellemes helyszínre megyünk egy kis időre, ahol eléggé durva körülmények között él pár ember... na jó mondjuk ki, mert ezzel kezdődik, úgyhogy ez még szerintem nem spoilerezés: egy "kórházban" járunk amit a "páciensek" nagy valószínűséggel soha nem fognak tudni elhagyni és hát nem éppen kellemes állapotok uralkodnak. Ezen kívül még nekem egyszer volt egy eléggé undi, nem túl kellemes történés, amit szívesen kihagytam volna. Ezek persze amolyan nem túl szórakoztató részek voltak, így igazán nagy negatívumnak nem is nevezném őket, csak kissé kényelmetlenné tették az olvasást.
Viszont ezeken kívül akadt még nem egy olyan dolog, amik egyértelműen zavartak. Pl. szerintem kissé túl lett írva. Kb olyan érzésem volt, hogy a fő cselekményszál mellé túl sok volt a körítés. Amikre itt gondolok: belső monológok, magyarázatok, ismeretterjesztő részek, időhúzások... Nem baj, ha vannak ilyenek, de itt még ezek miatt át is lapoztam pár oldalt. Másik zavaró dolog az lényegében maga az írásmód, illetve egypár elnevezés. Bár nem hiszem, hogy el tudom jól magyarázni, hogy miért is nem volt annyira tetszetős... Sokszor félbehagytam emiatt az olvasást, megálltam 1-2 mondatnál, kicsit húztam a szám az ilyen kifejezéseknél, hogy Árny hadtest, meg az ilyen menőnek szánó neveknél, szóval nem mindig segített a haladásban. Persze azt is tudni kell, hogy ezek ellenére volt egy alkalom, amikor bele tudtam lendülni annyira, hogy a könyv kb felét elolvastam egy szusszra. :)
Aztán muszáj beszélni azokról a dolgokról, amik úgymond inkább a pozitívabb skálában mozognak. Ilyen volt számomra Simon karaktere. Persze nála is ki lett találva 1-2 olyan dolog, aminél kicsit fogtam a fejem, illetve egy döntésénél eléggé dühös voltam rá, de lényegében egy kedvenc szereplő volt nekem(Szofiról és Marcellról szándékosan nem beszélnék, mert nagyon semleges karakterek voltak). Maga az alapötlet se nevezhető rossznak, főleg nekem, aki nem igazán olvasott eddig űrlényes sztorit. Természetesen annak is örültem, hogy szülővárosom lett a fő helyszíne a regénynek. Bár, aki nem odavalósi, annak valószínűleg tintapazarlásnak tűnhet az a részletesség, amit itt találunk, hiszen valós utcák, városrészek vannak kiemelve, bemutatva. Végül pedig a legutolsó jelenet is inkább a pozitívumok közé tartozik természetesen, ami az úgyn. 0.fejezetnek és persze magának a regénynek ad egy szép lezárást.
Összességében azt mondanám, hogy nem egy annyira rossz könyv ez, bár mint említettem korábban, jónak se tudom nevezni. Azt hiszem ez amolyan guilty pleasure regény, tehát a látható hibái ellenére is szereti az ember. Szerintem én ebbe a kategóriába tartozok. XD És bár tuti, hogy sok mindent kihagytam, amiről szót akartam volna ejteni, de ezt inkább elengedem. A lényeg, hogy nem kaptam egy utált, időpazarlásnak mondható olvasási élményt a Fekete esernyős férfival, hanem, szerencsére tudtam szeretni, élvezni. Sőt, még akár megvenni is lenne kedvem. Furcsa teremtmény az ember... XD
Újraolvasnám e?: igen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése