Kávés book tag


Sziasztok!

Egyik nap az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha lassan, de biztosan kitöltögetném az eddig létrejött book tag-ek itt(Vajon összesen hány létezik összesen? :) ).  A gondolatot elég hamar tett követte, hiszen most hoznám is az "elsőt", ami egy kávés témájú lenne. Mivel elég nagy kávéfan vagyok, így szinte egyből erre gondoltam, úgyhogy ki is töltöm ebben a bejegyzésben.
Persze, mivel már szerintem nagyon sok új tag nem készült mostanában és emiatt sokan már "letudták" a már létezőeket, így kissé talán unalmasak lesznek ezek a bejegyzések. De szeretném, ha minden tag szóba kerülne itt méghozzá úgy, hogy nemcsak frissen befejezett könyvek legyenek mindig megemlítve a kérdések megválaszolása közben, hanem régebbiek is. 
/Az is jó lenne, ha olykor bele tudnék vinni egy kis újdonságot is ezeknél a tag kitöltéseknél, de erre még rágyúrok. / 


Úgyhogy vágjunk is bele ebbe a kávés book tag-be! :) 
Ezután(ha létezik) persze fog jönni egy teás is. ^^


1. Black coffee / Fekete kávé: egy könyv vagy egy sorozat, amibe egy picit nehéz belerázódni, de igazi hardcore rajongó tábora van 
A Vaják sorozatra ugyan én személy szerint nem tudnám ráhúzni a fenti állítást, viszont mások véleményét olvasva szerintem eléggé igaz lehet rá. Nem is tudom hányszor jött szembe velem az, hogy sokaknak nem igazán lett kedvenc az első 2-3 rész, utána pedig már "imádták". Nálam inkább a fordítottja volt jellemző, talán ezért se jutottam tovább a 4.résznél. 
Viszont van egy sorozat, amire már én is eléggé egyértelműen rá tudom mondani a "nehezen indul be, de nagyon rá lehet függni, gyorsan el lehet olvasni és sokaknak kedvenc sorozat" állítást. XD Ez Jo Nesbo Harry Hole sorozata. Egyrészt a részekben szinte mindig jelen van a főszereplő Harry alkohol elleni küzdelme, amivel együtt természetesen mindig szó lesz a magánéleti, munkával kapcsolatos konfliktusokról. E téren pedig eléggé kemény, stresszes dolgok történnek, amik kissé nehezítik számomra az olvasást. Másrészt úgy vettem észre, hogy szinte minden részben kissé nehezen indul be számomra a sztori. Ez talán annak tudható be, hogy egy nyomozásnak vannak amolyan kötelező elemei, amikkel már nem egyszer találkoztam. Mivel sokszor sorozatgyilkosokról van szó, így meg pláne, hiszen ilyen téren is olvastam/láttam eleget. XD Szóval, ha nem indul valamilyen érdekes, váratlan eseménnyel, ami elsőre megfog, akkor olvasnom kell egy darabon, míg beindul nálam a sztori. Viszont így is szeretem ezt a sorozatot, mindig ledarálom egy-egy adott pont után, úgyhogy mindenképpen ide illik nálam. :) 




2. Peppermint mocha / Borsmentás mokka: egy könyv vagy egy sorozat, ami a téli időszakban sokkal népszerűbb 
Szerintem sokaknál egyből a karácsonyi könyvek kerülnek elő télen, nálam viszont ez annyira nem jellemző, mert nem igazán ünnepeljük itthon, nincs meg már jó ideje az a karácsonyi hangulat. 
Viszont azért tud a molyos közösség hatni rám, így idén pl. megpróbálkozom egy-két téli olvasmányt betervezni. Ilyen lesz nálam pl. az Oliver, ami a fülszöveg alapján nem feltétlenül karácsonyi történetnek tűnik, viszont téli időszakban játszódik, ráadásul macskás könyv, így mindenképpen jönni fog nálam decemberben. :) 





3. Hot chocolate / Forró csoki: Egy gyermekkori kedvenc könyved 
Ha nagyon vissza akarnék menni az időben, akkor egy képes könyvet mondanék, a Márti és kis barátja, a verebet, ami a mai napig megvan és mindig mosolyt csal az arcomra akárhányszor ránézek vagy leveszem a polcról. :) Amúgy egy olyan kis könyvről van szó, melyben egyrészt egy kis veréb neveléséről olvashatunk. Ez számomra azért is volt különösen kedves történet, mert régen, úgymond gyerekkorom egy időszakában inkább madaras voltam, mint kutyás-macskás. :) 
Ha viszont, ha ehhez a ponthoz egy regényt kéne kiemelni, akkor első körben a kötelezőkre tudok gondolni, mert szerintem az első fantasy-kat, illetve a Harry Pottert később ismertem meg. Ennek fényében emelném ki a Pál utcai fiúkat, mely még mindig kedvenc kötelezőim közé tartozik. Furcsa dolog, hogy egy fiús, nem teljesen vidám történet fogott meg ennyire annó, de tény, hogy nem egyszer olvastam már. 



4. Double shot of espresso / Dupla eszpresszó: egy könyv, amit az elejétől a végéig végigizgultál 
Azt hiszem pont jókor talált meg a Ready Player one, amikor könyvtárból kihozva 2017-ben, hiszen egy olvasási válság idején voltam képes elolvasni kevesebb, mint 3 nap alatt. Sőt, emlékszem, hogy lényegében két alkalom alatt daráltam le azt a kb 500 oldalt. :) Azóta meg is lett véve angolul, sőt újra is lett olvasva és még mindig azt vallom róla, hogy életem egyik kedvenc könyve. ^^ 


5. Starbucks / Starbucks: Egy könyv, amit mindenhol látsz 
Most 2020 végefelé, amiket ide tudnék említeni(direkt nem rakok képeket, mert nem 1-2 könyvről lesz szó): 
Caraval, Vaják, Meseország mindenkié, Hatalom(Naomi Alderman), Leiner Laura könyvek stb. 
Azt kell mondanom azonban, hogy ez a helyzet, amikor egy-két könyv szó szerint fel van hypolva, na az engem mostanában nem segít abban, hogy el is akarjam olvasni. :( Ez valószínűleg azért van, mert túl sokáig kapom az "univerzum üzen" effektust, túl nagy fanság alakul ki ezeknél a könyveknél, arról nem is beszélve, hogy sokszor olyan könyvek is folyton az előtérbe kerülnek, amiket tuti, hogy nem fogok elolvasni. 
Na, de maradjunk annyiban, hogy itt-ott a fentebb felsorolt könyvek tehát elég sokszor előjönnek nálam mostanában. 



6. HIPSTER KÁVÉZÓ – Egy alul értékelt könyv. 
Félig-meddig kapcsolódik az előző ponthoz, amit most megemlítek itt, ugyanis egy olyan sorozatról lesz szó, mely számomra sokkal jobban bejött, mint egy hozzá hasonló másik sorozat. Na, de nézzük meg bővebben, hogy mire célzok! 
Ha azt mondom, hogy Jack Reacher, akkor szerintem mindenki tudja, hogy kiről beszélek. Ha viszont azt mondom, hogy Aloysius Pendergast, akkor szerintem kevesebb emberke lenne képben. De akár mondhatom még Jo Nesbo Harry-jét, illetve még az újonnan megismert Dresden sorozatot is, amikről többször hallok, mint Pendergastról. Sőt, úgy látom, hogy a könyvek elérhetőségének terén is hátrányban vannak a Pendergast könyvek, hiszen nem egy részt elég nehezen lehet beszerezni. :( DE most ebbe nem mennék bele bővebben, mert nagyon akarnék egy külön bejegyzésben írni erről, úgyhogy majd a közeljövőben visszatérünk erre. 
Legyen elég annyi, hogy számomra a Pendergast sorozat igazán alulértékeltnek számít, pedig szerintem megérdemli, hogy több figyelmet kapjon már amiatt is, mert nem egyöntetű, egy fajta irányt követő könyvekről van szó(Nem is tudnám egy-két műfajba besorolni. XD). 



7. Oops! I accidentally got decaf / Hoppá, véletlenül koffeinmentes kávét kaptam: egy könyv, amitől sokkal többre számítottál 
Idei olvasmányom ez, mely egy eléggé ígéretesnek tűnő fantasys, scifis novellaválogatásnak indult, aztán végül egy olyan kötet lett, amelynél sajna a legtöbb novella nem igazán tetszett, illetve az is tény, hogy már most - kevesebb mint egy év elteltével - se tudok sok mindent felidézni róla. Ez amúgy azért szomorú, mert mindig is szerettem a novellásköteteket, másrészt műfajilag se gondoltam volna, hogy nagyon félreválaszthatok, hiszen főleg fantasy novellákat tartalmaz a könyv. 



8. The perfect blend / A tökéletes keverék: egy könyv, ami egyszerre keserű és édes, mégis tökéletes 
Talán ez volt a legnehezebb szempont ennél a tag-nél, ugyanis hiába nyálaztam végig nem egyszer a molyos olvasmánylistámat, végül mégiscsak megmaradtam az első választásomnál, ami Az utazó macska krónikája volt. 
Spoilerveszély miatt nem magyaráznám el, hogy miért volt számomra keserédes a könyv, inkább csak legyen elég annyi, hogy egy olyan történetről van szó, amely tényleg olykor melengeti a szívet, olykor megmosolyogtat, máskor viszont érezteti velünk, hogy nincs minden rendben a karakterek életében vagy éppen olyan múltbeli eseményről olvasunk, ami nem túl vidám. 


És, ennyi lettem volna mára. 
Legközelebb mindenképpen egy teás tag-et töltök ki(bár még nem kerestem rá konkrétan).


Addig is mindenkinek olvasásokkal teli napokat! 


/Hitoridori voltam./ 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése