Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
-----------------
Olvastam: 2021 június, ezelőtt 2012-ben
Formátum: ebook, MEK
Filmadaptáció: van
19. Mini könyvklubbos olvasás (link)
---------------------
Azt kell, hogy mondjam, hogy néha hasznos újraolvasni egy könyvet.
Szerb Antal Pendragon legendájával én még annó 2012-ben hangoskönyv formátumban találkoztam először és akkor emlékeim szerint nem voltak vele nagy problémáim. Persze nem avattam kedvenc könyvet és lényegében egy egyszer olvasós lett belőle nekem, amin a vége se javított.
Annyi volt talán a jó dolog, hogy azóta szinte el is felejtettem az egész történetet, így nagyjából úgy álltam neki most, mintha elsőként olvastam volna. Ez persze talán azért alakult így, mert először hangoskönyvként hallgattam, tehát lényegében tényleg elsőként volt most elolvasva rendesen.
Na, és hogyan tetszett így másodjára?
Hát az egyértelmű, hogy nem lett tetszetősebb a történet, a karakterek se fogtak meg igazán és hát annyira nem volt várós a befejezés sem. Az első alkalommal várt csattanó, az hogy megtudjunk mindent valamiért most nem is érdekelt annyira. Valószínűleg ez azért volt, mert most talán hamarabb rájöttem, hogy mire számíthatok a végén. Illetve hát lényegében nem egy hatalmas dologról volt szó, nem ütött annyira, így úgymond elfogadtam, aztán ennyi.
Annak azért örültem, hogy a kezdeti nehéz kezdés után azért sikerült beindulnia a sztorinak, magának az olvasásnak. Hivatalosan ugyan 10 napig olvastam, de igazából kb 2-3 napról volt szó, amikor ténylegesen elővettem és végül a végére értem. Ami megmaradt, az az, hogy az elején volt egy családkutatás a könyvtárban rész, ami nagyon nem érdekelt. Pedig a könyvtárban való kutatással, mint alapszituval nem volt bajom. Itt talán az zavart, hogy egy család történelméről volt szó és hát nagyon hidegen hagyott ez a téma. Száraz, nekem kicsit túl bő lére eresztett módon mutatta be az adott család tagjait. Emiatt örültem, amikor kissé más irányba ment a történet, pl. a rejtélyes telefonhívás, az érdekes megismert új emberke... De pl. már a női dolgok jöttek elő, akkor megint kissé csökkent a lendület. A várban lévő történésekkel fogalmazzunk úgy, hogy meg voltam elégedve. Nem sok alkalommal lassultam le azalatt, mialatt olvastam és utána jól jött, hogy többször változtattunk helyszínt és hogy akadtak kisebb meglepő fordulatok is. De ezek sem ütöttek nagyot, igazából éppen csak annyira volt jó, hogy legyen kedvem befejezni.
Oké, most lehet, hogy nem vagyok túl oda ezért a regényért, meg igazán nem tudom annyira dícsérni, de azért mindenképpen nagy dolog, hogy a mostani olvasási válságomban el tudtam olvasni. Volt annyira jó, megfogott annyira, hogy a végére akarjak érni és nem azért mentem végig rajta, mert éppen egy könyvklubbos könyvről van szó.
Újraolvasnám e?: nem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése