Murakami Reading Project - 1. Helyzetjelentés + változtatások

 

Ideje egy kis szusszanásnyi időt kivenni és újra átgondolni egy kicsit a márciusban indult kis saját Murakami újraolvasási projektemet. Egy amolyan helyzetjelentés jön most, illetve az új menetrend. :)

Hogyan is telt ez a pár hónap?

Jó hír, hogy - lényegében csak egy egyszeri nem nagy csúszással - 4 könyvet 4 hónap alatt sikeresen újraolvastam és persze az is fontos tény, hogy mindet szerettem(ismét). Nagyon klassz volt forgatni a saját könyveimet, újra visszatérni például egy kis birkakergetésre vagy egy kicsit elmerülni valamelyik világban, illetve az is nagy dolog, hogy Murakami 1-2 írása még jobban is elkapott, mint régebben. Úgyhogy tuti, hogy változni fog a legelső bejegyzésben mutatott toplista a végén. XD
Bár nem leszek nagy híve, de érdekes élmény volt a cetlizés kipróbálása, illetve nagyon megjött a kedvem a blogos "vlogozást" kialakítani itt. 

Viszont, természetesen olyan dolgok is voltak, amiket úgymond elszalasztottam vagy nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna.
Az egyik ilyen dolog az az, hogy lényegében nem nagyon foglalkoztam ezzel a maratonnal azon kívül, hogy olvastam, illetve hogy volt két újonnan kipróbált kis plusz tevékenység hozzá. Akartam volna mondjuk instagram-mot használni olykor, szerettem volna rendesen értékelni is(mégha csak molyon), vagy csak élvezetesebbé tenni ezt. 
Az is bánt, hogy lényegében nem gondoltam át igazán ezt igazán, így pl arra sem találtam ki előre megoldást, hogy mi legyen, ha nem tudok valamit beszerezni időben. Igen, itt pl a Norvég erdőre gondolok, amit fogalmam sincs, hogy mi módon szerzek be magyarul. 

Úgyhogy nem egy sebből vérzik most ez a kis kihívás, de ez nem azt jelenti, hogy emiatt félbe akarom hagyni. Sőt! 

.................

Újratervezés - változtatások

A legfontosabb teendő természetesen egy új olvasási menetrend kialakítása, méghozzá egy olyan, aminél figyelembe veszem a "problémás elérhetőségű köteteket" is. Az eredeti megjelenés sorrendjét szeretném azért nagyjából követni, illetve szeretném ugyancsak a végére hagyni azokat a könyveket, amiket úgymond frissen olvastam, megjelenésük után. Ezek figyelembevételével ez lett a végleges lista:

augusztus, szeptember - Kurblimadár krónikája I-III.
október - Szputnyik, szívecském!
november - Kafka a tengerparton
december - Határtól délre, a naptól nyugatra
január 2022 - Sötétedés után 
február 2022 Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
március, április 2022 - 1Q84 I-III.
május 2022A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokévei
június 2022 - Norvég erdő

július 2022 - Férfiak nő nélkül, Köddé vált elefánt
augusztus 2022Különös könyvtár
szeptember 2022 - A kormányzó halála
október 2022 - First Person Singular
november 2022 - befejezés egy-két aprósággal XD


Hát igen, egy kicsit hosszabb lesz így, mint eredetileg terveztem, de nem bánom. :)

Amit még szeretnék bepótolni az előző olvasásokkal kapcsolatosan:
- molyos értékelések írása
- a blog projectes oldalán linkek gyűjtése, a különféle borítók kirakása

Ami biztosan lesz az újraolvasások alkalmával:
- Egyrészt mindenképpen szeretnék ismét olvasásokat végigblogolni, esélyt adni arra, hogy lejegyezzem az olvasás alatti gondolatokat, élményeket. Az, hogy hogyan csinálom, az még variálásra vár, de a lényeg ténylegesen az lesz, hogy ezek a bejegyzések szépen össze tudják foglalni, hogy milyen élmény volt maga a könyv, milyen "hatásai" voltak rám alkalmilag illetve az is fontos szerintem, hogy milyen hangulatban, körülmények között olvastam. 
- videók, érdekességek gyűjtése (a blogon a Murakamis project oldalán)
- maratonok(24 v 48 órás, vagy egy egyhetes)

+1 kérdőjeles dolog:
- molyos vélemények kiemelése(3 pozitív, 3 negatív)

Ezeken kívül még lenne egy-két ötletem, de ezekről még nem beszélek, mert még nem tudom milyen módon valósítom meg ezeket és mikor. 

Ééés, ennyi lenne röviden.
Augusztusban és szeptemberben tehát a Kurblimadár krónikája lesz terítéken nálam, amire nagyon kíváncsi leszek, hogy mennyire lesz más élmény, mint korábban. :)

Köszönöm, ha idáig jutottál! 
Ha van valami ötlet, kérdés, észrevétel, akkor nyugodtan lent lehet hagyni a kommenteknél.

Kellemes napot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése