Rintaró csak egy átlagos gimnazista, aki utál iskolába járni, sok időt tölt a gondolataiba merülve, és kissé nehezen ért szót a többi emberrel. Egy különleges képessége mégis van: senki sem ismeri úgy a könyveket, ahogyan ő. Nagyapja üzlete, a Nacuki Antikvárium igazi kincsesbánya, ahol elfeledett regények, régi klasszikusok és valódi ritkaságok sorakoznak az ódon könyvespolcokon. Nagyapó őszintén hitt abban, hogy a könyveknek hatalmas ereje van, és képesek jobbá tenni az emberiséget, és bár vevőköre sosem volt túl népes, sokan osztoztak a meggyőződésében. Egy nap azonban az öregúr meghal, Rintarónak pedig el kell hagynia szeretett antikváriumát, hogy a nagynénjéhez költözzön. A szomorú előkészületek közepette váratlan látogató toppan be hozzá: egy nagyszájú, sőt egyenesen pimasz macska, aki azért jött, hogy magával vigye Rintarót egy titkokkal és veszélyekkel teli utazásra, amelynek tétje nem kevesebb, mint a könyvek megmentése a végső kihalástól.
Nacukava Szószuke varázslatos meséje lélegzetelállító világokba kalauzol, ahol újra és újra megtapasztalhatjuk, mennyire nehéz, ugyanakkor felemelő küldetés valódi olvasóvá válni. Kivételes alkotás, amely magával ragadó hangulatával Murakami Haruki és Michael Ende köteteit, illetve Antoine de Saint-Exupéri A kis hercegét idézi.
-----------------
Olvastam: 2022. január
Formátum: fizikai, könyvtári
Filmadaptáció: nincs
22. Mini könyvklubbos olvasás (link)
--------------------
A 22. Mini könyvklub második hónapjában járunk amikor is egy számomra már korábban olvasott könyv, a Rintaró került sorra, amiről ebben a bejegyzésben mindenképpen meg szeretnék emlékezni. Főleg azért is, mert előző hónapban nem írtam a Bűnevőről, pedig azt sikerült elolvasni időben.
Bár már azóta lecsillapodott, de annó előző év vége felé, január környékén volt talán nagyon nagy hype körülötte és hát mivel könyvtárban elérhető volt számomra, így én is megadtam magam és elolvastam. Ez amúgy nem sokszor fordul elő, mert már jó ideje igyekszem elkerülni az aktuális, felkapott könyveket, de ennél sokat nyomott a latban az, hogy egy japán szerző regényéről van szó, illetve a fülszövegből tudni lehetett azt is, hogy könyves téma lesz benne egy macska karakterrel. Szóval nem volt menekvés. :)
És, hát lényegében nem érzem, hogy időpazarlás volt a könyv elolvasása. Először is nagyon örültem, hogy ennyire nagy szerepet kapott a könyv, olvasás témája. Könyvekkel, olvasással kapcsolatos különböző nézetek "összecsapása", könyvmoly karakterek... Szerintem ez nagy hiánypótló regény e téren. Az még inkább tetszett, hogy rávett, hogy én is agyaljak azokon a témákon, amik előjöttek.
Az is tény, hogy nagyon pörgősen lehetett olvasni, én szó szerint átsuhantam rajta.
Örültem annak is, hogy a főszereplő, Rintaró a történet végére kissé nyitottabb lett a világra, hogy elkezdett változatni addigi életvitelén.
Viszont sajnos, a kevésbé tetsző dolgok is megvannak neki.
Az első, maga a címválasztás, vagyis lényegében a cím fordítása. Na, azzal nagyon nem tudok kibékülni, főleg, miután láttam, hogy se a japán, se az angol változatra nem hasonlít. Kimondom, az, hogy használták az útvesztő szót, az a fő gondom. Ide tenném még a könyvben az iskolatitkár szó használatát is, amire ugyancsak kissé ferde szemmel néztem.
Aztán nekem az utolsó "próba" kivételével nem érződött számomra olyan hű de komolynak a cselekmény. Persze ki lett mondva, hogy ha nem "győzi le az aktuális ellenfelét" Rintaró, akkor nem tud többé hazatérni, de ez nem igazán jött át nekem.
Bár később "javult" a karaktere, de számomra Szajó a tipikus mindenlébenkanál személyiséget testesíti meg és hát én az ilyet nem igazán szeretem.
Nem tudok elmenni amellett sem, hogy nagyon azt érzem, hogy kissé már kinőttem abból a korosztályból, amelyik még imádná ezt a könyvet. Az olvasás alatt, bár szépen haladtam, de végig ott volt egy kissé kényelmetlen érzés is, hogy ez nem az igazi, nekem ez nem jön be teljesen. Nem tudom jól elmagyarázni, a lényeg, hogy magával a stílussal kapcsolatban volt valami bajom és ez kissé elrontotta az élményt.
Torával a macskával kapcsolatban mindössze azt sajnálom, hogy szerintem nem kapott olyan szerepet, mint amit lehetett volna. Elvezette Rintarót a próbatételekhez, 1-2 hasznos tanácsot is adott ugyan, de nem érzem azt, hogy "kihasználták" igazán a karakterét. Ilyen téren, lehetett akár egy ember is ő, vagy egy őrült ötletként Rintaró elhunyt nagyapja is visszatérhetett volna bizonyos szabályok mellett. Nem éreztem, hogy szükség volt egy macska karakterre itt(Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kedveltem Torát :)).
Röviden tehát nem mondanám rossz könyvnek, de én csak azoknak ajánlanám inkább, akik szeretnének egy könyvekről, olvasásról szóló regényt kézbe venni. Nekem mindenesetre jól esett elolvasni, örülök, hogy létezik ilyen a piacon.
Értékelés 5-ös skálán: ♥♥♥
Ajánlanám e?: igen
Újraolvasnám e?: nem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése